Kedves Olvasóim!
Hétvégére ígértem a részt, ami meg is érkezett, bár kicsit későn. Remélem azért tetszeni fog az új rész, sok munkám van benne. A másik blogomon ezen a héten nem lesz rész, de ha szabadidőm lesz, pótlom.
Reggel arra keltem, hogy csengetnek. Egy nap nem telik el úgy, hogy kialudjam magamat, hogy magamtól keljek fel. Felültem az ágyamon és vártam, hogy szemem hozzászokjon a sötéthez. Majd próbáltam elbukdácsolni a szekrényemhez, hogy legalább a köntösömet magamra tudjam kapni. A kedves látogató már dübörgött az ajtón, hogy bejöhessen. Fáradtan csoszogtam ki az ajtóig és nyitottam fel azt. Brad állt előttem, végignézett rajtam, majd tekintetünk találkozott. Szemeim biztosan fel vannak dagadva a sírástól, tükörbe kellett volna néznem mielőtt ajtót nyitok. Bűnbánóan nézett rám, majd végre megszólalt:
Hétvégére ígértem a részt, ami meg is érkezett, bár kicsit későn. Remélem azért tetszeni fog az új rész, sok munkám van benne. A másik blogomon ezen a héten nem lesz rész, de ha szabadidőm lesz, pótlom.
Jó olvasást!
Üdv: L*encii.~
Reggel arra keltem, hogy csengetnek. Egy nap nem telik el úgy, hogy kialudjam magamat, hogy magamtól keljek fel. Felültem az ágyamon és vártam, hogy szemem hozzászokjon a sötéthez. Majd próbáltam elbukdácsolni a szekrényemhez, hogy legalább a köntösömet magamra tudjam kapni. A kedves látogató már dübörgött az ajtón, hogy bejöhessen. Fáradtan csoszogtam ki az ajtóig és nyitottam fel azt. Brad állt előttem, végignézett rajtam, majd tekintetünk találkozott. Szemeim biztosan fel vannak dagadva a sírástól, tükörbe kellett volna néznem mielőtt ajtót nyitok. Bűnbánóan nézett rám, majd végre megszólalt:
- Coco, figyelj én
sajnálom - mondta én pedig nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem kérek a
sajnálatodból, otthagytál este egy sérült lábú kutyával, és
még az eső is eleredt. Lehet mégis be kellett volna szállnom
annak a fiúnak a kocsijába – mondtam és berohantam. A konyhába
mentem és csináltam egy erős kávét, majd csípőmmel
nekitámaszkodtam a konyhapultnak és csak néztem ki a fejemből.
Gyors lépteket hallottam, szívem gyorsabban kezdett verni, vártam
mi lesz Brad következő lépése. Az ajtóban megállt, és várt.
Tekintete megbánást tükrözött, ismertem már őt annyira, hogy
tudjam tényleg megbánta.
- Milyen fiúról
beszéltél? - kérdezte meg. Komolyan számon kéri rajtam, hogy
kivel találkoztam? Ki ő az apám?
- Nem mintha
magyarázattal tartoznék neked, de a fiú volt az autószalonból –
mondtam egyszerűen. Tekintete dühös volt, izmai megfeszültek,
szemében megcsillant a féltés is. Úgy érzem, ő szinte már
a bátyám, de most csalódtam benne, amiért ott hagyott egy öreg
néni miatt.
- Jobban teszed, ha nem
találkozgatsz idegenekkel, még valami bajod eshet – mondta
ridegen, érzelemmentes arccal, majd kiment a konyhából. Hangos
ajtócsapódás jelezte, hogy elhagyta lakhelyem. Én nem fogok tőle
bocsánatot kérni!
- Mondjuk ha valaki nem
hagy ott a semmi közepén, nem találkoztam volna vele -
kiáltottam utána, és levettem a kávét a tűzről, mert majd'
kifutott. Csak töményen gyorsan lehúztam, hátha nem leszek
annyira ideges. Meg is égettem a nyelvemet, ezért gyorsan a
kinyitottam a csapot, hogy lehűtsem a torkomat. Persze amilyen
szerencsétlen vagyok a bögrét lelöktem, ami a földön landolt és a kávé is szétfolyt. Magamban szitkozódtam egy sort,
majd felszedtem az üvegszilánkokat a földről, és feltöröltem a
padlót. Leültem a kanapéra, és a mini televíziót bekapcsoltam,
amin épp a kedvenc sorozatom ment. Már dél lenne? Rápillantottam
az órára, és bosszúsan vettem tudomásul, hogy ma is átaludtam a
fél napot, ahelyett hogy tanultam volna. De azért ezt a fél órás
részt még megnéztem. Utána bőségesen megebédeltem, felkaptam
egy mackónadrágot és egy bő pólót, majd befészkelve magamat
egy fotelbe tanulni kezdtem. Számomra ez már szinte mindennapos
program.
***
A telefonom hangos
csörgéssel jelezte, hogy valaki beszélni kíván velem. Először
nem volt kedvem felvenni, szinte biztosra vettem, hogy Brad az.
Feltápászkodtam ültömből és előkerestem a telefonom.
Ismeretlen számról hívtak, amit általában nem veszek fel, de
most megtettem.
- Hallo? - szóltam bele
unottan, tartottam tőle, hogy megint valami hülyeségre akarnak
rábeszélni.
- Szia! Én vagyok, a
srác a szalonból – mutatkozott be. Mosolyra húztam számat,
örültem, hogy végre hívott, bár már teljesen megfelejtkeztem
róla.
- Szia téged, hogy is
hívnak? - kérdeztem meg nevetve, hisz egyszer sem mutatkoztunk be
rendesen egymásnak.
- Az nem lényeges,
játsszuk azt, hogy névtelenül ismerjük meg egymást, benne vagy?
- kérdezte meg vidáman. Nagyon tetszett az ötlete, ezért bele is
mentem. Bár kicsit tartottam tőle, hogy valamit titkolni szeretne,
azért nem árulja el ki is valójában. Sokáig beszélgettünk,
mire feleszméltem, hogy ma még be kéne magolnom legalább egy
tételt.
- Figyelj, nekem mennem
kell még tanulni – mondtam szomorúan.
- Persze menj csak nem
akarlak hátráltatni, de valamikor találkozunk? - kérdezte meg.
- Szívesen
megismernélek, persze – mondtam, már csak azért is, hogy Brad-t
idegesítsem majd vele.
- Rendben holnap este
kimehetnénk sétálni – mondta, és megbeszéltük, hogy a közeli
parkban találkozunk. Elköszöntünk egymástól és visszatértem a
tanuláshoz.
Miután besötétedett
megvacsoráztam, majd alváshoz készülődtem. Most még jobban
egyedül érzem magamat, mint eddig. Már Brad sincs itt nekem. De
talán majd ez a fiú – akinek a nevét nem tudom – pótolja az
űrt a szívemben, amit a barátok okoztak. Szerencsére velük nem
fogok csak érettségin találkozni, mivel ők London gazdag
negyedében élnek. Én is ott laktam, mielőtt el nem költöztem.
Egyszer úgy is vissza kell majd mennem. De nem érdekel, addigra
erős leszek. Ha belül nem is leszek boldog, legalább ők higgyék
azt. Az egész életem egy színjáték. Egyedül Brad tudja ki is
vagyok valójában, de vele ritkán találkozok. Most, hogy
összevesztünk, nem tudom kiben bízhatok. Talán igaz a mondás,
hogy az ember legjobb barátja a kutyája? Azt hiszem ezt én tudom a
legjobban alátámasztani.
Elhessegettem a kosza
gondolataimat és inkább ágyba bújtam. Szemeim ólomsúlyúvá
váltak, majd hamar az álmok szigetére értem.
Másnap kipihenve éreztem
magam. Jót tett az, hogy este viszonylag korán lefeküdtem. A napi
rutinom szerint elkészültem, és főztem magamnak ebédet. A
gőzölgő ételt a tűzhelyen hagytam, és beültem a nappaliba.
Egyetlen sorozatot nézek, és mivel ma is épp az ment, ezért
megnéztem. A tételekkel egész jól haladok, szerintem sikerülni
fog az érettségi. Pontosabban biztosan sikerülni fog! Ebben kell
hinnem...
Miután a kutyám lábát
lejegeltem, beadtam neki a gyógyszereit, és vettem neki tápot,
elkezdtem készülődni a sétára. Felvettem egy zöld ruhát, egy fekete bőrdzsekit, és egy színes sálat tekertem a nyakam köré. A hajamat lazán felkontyoltam, a táskámba mindent bepakoltam ami szükséges lehet, majd lábamra húztam a fekete bokacsizmámat. Utoljára megnéztem
magam a tükörben, megigazítottam a ruhámat és kiléptem a
lakásból. Bezártam az ajtót, és lesiettem a lépcsőn. Kiléptem
az utcára, ahol nem volt még annyira hideg. A park felé menet vettem
magamnak egy forró csokit, amit útközben meg is ittam. Leültem a
legközelebbi padra és vártam. Vártam a fiúra, aki mindjárt itt
lesz...
nagyon jó lett :) *.* mint mindig :)
VálaszTörlésKöszi*-*
Törlés*-* Következőt!!:$ Nagyon tetszik, így tovább.:) By: Vivi<3
VálaszTörlésSietek, ahogy tudok :) örülök, hogy tetszik *-* <3
Törlés