2014. március 30., vasárnap

7. rész: Mert boldog vagyok

Kedves Olvasók! 
Újabb résszel érkeztem, remélem elnyeri a tetszéseteket, jövő héten igyekszem hozni az új részt, jó olvasást, xx Hunny B.

Egy hete nem találkoztam Coltonnal, mivel a munkája mellett másod éves a St. George egyetem jogi karán. A szülei dús gazdagok, igazából csak azért dolgozik, mert már felnőtt, és nem szeretne a szülein élősködni. Legszívesebben én is ezt tenném, ezért is dolgozom egy Channel ruhaüzlet pénztárosaként. Nem keresek olyan sokat, hogy eltartsam magam, mivel a szüleim így is fizetik a lakbéremet, de ezen kívül teljesen magamra vagyok utalva. Eddig csak pénteken és szombaton dolgoztam, de mivel ráértem és a régóta tartogatott zsebpénzem is fogyóban volt, ezért úgy döntöttem, hogy akárhányszor tudok, beállok a Channel ruhaüzlet pultja mögé. Mivel hamarosan következik a felsőfokú olasz nyelvvizsgám, ezért még a hét elején átnéztem, mindent, amit tudni kell. A hét első napján összefutottam egy kávéra Brad-del, aki a következő szemeszter miatt jött fel Londonba, mivel cambridgei származásával ellentétben Anglia szívében tanul. Megvitattam vele a történéseket, hogy videokameráztam az „autós fickóval”, ő pedig mesélt egy kicsit az újabb lányról, aki még egy strigula az életében. Megkértem, hogy inkább ne menjen bele a részletekbe, ezért ő rátért a perverz kis fantáziával a Coltonnal folytatott videózásommal. „Tudod, nálunk nem tengnek túl a hormonok, mint egyeseknél” – elevenítem fel elmémben a magyarázkodásomat, miszerint semmi olyan nem történt közöttünk még videón keresztül se. Drága unokabátyám egyből viccelődni kezdett velem, a kis szűz Coco-val. Legszívesebben ráöntöttem volna a jeges kávémat, de inkább csak egy jóleső tarkón vágással jutalmaztam.
A London-hoz képest melegebb idő miatt az elmúlt napokban mindennap munka után elvittem a kutyámat a Hyde Parkba sétálni. 
Az idő gyorsan telt, és vészesen közeledik a jövő hét szerda, mikor is az olasz nyelvvizsga miatt be kell mennem a suliba, ahol sajnálatomra a többiek is ott lesznek. Nem tudom, mit fogok kezdeni ott, de igyekszem emelt fővel kibírni azt a röpke két órát. Viszont van egy dolog, ami miatt várom, hogy elteljen már ez a nap is: holnap, azaz pénteken, mivel mindketten ráérünk este, ezért Colton elhívott – telefonon – vacsorázni. Nagyon megörültem, már két napja azon gondolkozom, mit is vehetnék fel, főleg, hogy nincs barátnő, akivel ezt megbeszélhetném. Órák óta tehetetlenül ülök a szekrényem előtt és várok, valami isteni jelre. Aztán ma hirtelen, ahogy a szekrény előtt ültem, megpillantottam egy kilógó címkét, ezért kihúztam a ruhák közül. Rögvest könnybe lábadt a szemem, mikor megpillantottam a sosem hordott karácsonyi bálra vett ruhámat. A gyönyörű piros ruha illett az akkori természetesen barna hajamhoz. A legjobb barátnőmmel mentem el megvenni arra a bulira, ahova életem szerelme hívott el. Azonban egy nappal a bál előtt az a szemét a folyosó kellős közepén csinált belőlem hülyét, amikor kijelentette, hogy csak szívat, sosem mutatkozna egy hozzám hasonló lánnyal. Emlékszem, ahogyan mindenki szeme láttára bőgtem el magamat, és rohantam gyáván a mosdóba, miközben legszívesebben leütöttem volna azt a gyökért. Ekkor még volt legjobb barátnőm, tudtam, hogy ő mellettem áll, de azóta őt is ellennem uszították, de nem érdekel, és ha kell, az érettségi bálon fogok ebben a ruhában megjelenni, mert már előre látom a barátnőm elkerekedett tekintetét, ahogy odasúg pletykás Mary-nek, hogy valójában mi is ez a ruha. Mert az volt a ruha, csupa nagybetűvel. Felakasztottam a vállfáját a szekrényem ajtajára, és eldöntöttem, hogy addig fogom nézni, amíg már nem fogok sírni miatta. Csak ültem a félhomályban, az eső halkan kopogott az ablakomon, csak egy röpke zápor volt, miközben a ruhával szemezgettem. Élénkpiros fodrai épp hogy combközépig értek, a hozzá vásárolt fekete magassarkú pedig valahol biztosan a szekrény mélyén lapul. Felpattantam, és előhalásztam, majd felpróbáltam hátha kinőttem. Még mindig tökéletesen illett a lábamra, mintha ráöntötték volna, akárcsak Hamupipőke lábára az üvegcipőt, csak kár, hogy ez nem tündérmese, mert ez a kőkemény valóság. Előhalásztam a szekrényemből egy egyszerű fekete ruhát, ami egy kedvenc darabom. Ezt bármilyen ünnepségre fel tudom menni, de most felveszek hozzá egy fekete bőrdzsekit, hogy ne legyen annyira elegáns. Ezt még a Channel üzletben vettem, mivel a dolgozók rengeteg kedvezményt kapnak. Egy fekete retikült párosítottam hozzá, majd dobtam az ágyamra. Miután összeraktam a holnapi szettemet, kivittem a kutyámat sétálni. Semmi különös nem történt, de remekül éreztem magam. Hallgattam a madarak csicsergését, a gyerekek nevetését, figyeltem a hotdogos bódét, és a körülötte lévő embereket. Szívtam magamba ennek a kivételesen napsütötte délutánnak az emlékképeit. Mindig is imádtam ezt a nyüzsgő várost, és szerencsére az eső is elállt, mielőtt elindultam volna. Igaz, vérbeli londoni lakosként már megszoktam, és nem is érdekel, ha elázok, de mégis csak jobb, hogy nem érkezett meg az óceáni csapadék. Mikor már kezdett hűvösödni az idő, hazaindultam, és ahogy mindennel elkészültem ugrottam is be az ágyamba, hogy minél előbb elkövetkezzen a holnap. De persze izgatottságomban nem jött hamar álom a szememre, ezért a Coltonnal folytatott beszélgetéseink mondatai játszódtak le a fejemben.
***
10 óra alvás után, ami nálam kész csoda, kipattantam az ágyamból és készültem el, hogy elinduljak a munkahelyemre. Talán majd ott hamarabb eltelik az idő – gondoltam magamban, várva az elkövetkezendő estét. Nagy örömömben vidám színeket kaptam magamra. Egy egyszerű farmer mellett döntöttem, napsárga felsővel és barna bőrkabáttal. Felkaptam hozzá egy nyárias szandált, majd a hajamat kifésültem és a fogaimat is megmostam. Próbáltam a kinézetemből kihozni a maximumot, majd felkaptam egy barna oldaltáskát és elindultam először egy kávézó felé. Megnéztem az órámat, és olyan gyorsan elkészültem, hogy még volt időm bent megenni egy péksüteményt is egy kávé kíséretében. Majd elsétáltam a legközelebbi buszmegállóba, hogy az elvigyen az üzletig. Betérve abba, minden szempár rám szegeződött, a munkatársaim furcsán méregettek, amit nem tudtam mire vélni.
- Hogy- hogy ilyen korán Evan? – cukkolt Dylan, a fiatal biztonsági őr. Magas termete ellenére, csupa szív srác, de igazából nem az én esetem, főleg, mert a személyisége hasonlít Brad-re. De azért nevezhetem havernak. Ahogy elmentem mellette ugrottam egy kicsit, hogy beletúrhassak tökéletesen belőtt barna hajába, mire felmordult, és a vásárlók részére felszerelt tükörben nézegette magát.
- Because I’m happy… - kezdtem el énekelgetni a mostani slágert a szörnyen hamis hangommal, mire egyből leintettek. Én csak nevetve mentem hátra és közben dúdolgattam a dalt. Ahogy elértem a szekrényemhez, leraktam a táskámat, felcsíptettem a névtáblámat a felsőmre és kimentem a kasszához. Ránéztem az órámra: még 10 perc nyitásig. Beállt mellém szinte állandó társam, Abby, és mosolyogva üdvözöltem. Igazából nem mondanám, hogy itt mindenki utál, mert akkor hazudnék. Mindenkivel megtartottam a haver szintet, de egyikük sem tud rólam többet rólam, mint kellene. Nem avatom be őket, hogy mi történt velem, hogy utál az egész évfolyam, és hasonlók, mert őket nem engedtem be az álarc mögé, ami még félkész állapotban van. Igyekszem velük kedvesen viselkedni, Abby-vel általában megbeszéljük a legújabb pletykákat, vagy éppen női magazinokat tárgyalunk ki. Tehát megvannak az általános csajos témáink. Nagyon aranyos lány, eszméletlenül gyönyörű, de nincsen barátja. Bár Dylan párszor ráhajtott, ő egyből elhajtotta. Az ő kapcsolatuk viszont kissé flörtölős, amit élvezet hallgatni, mikor ilyen lassan telik az a 8 óra.
Mai nap viszont kínzó lassússággal telt el. A nagymutató alig akart haladni, én pedig már halálra untam magam. Végül mikor este hatot ütött az óra, szinte kipattantam a kassza mögül és rohantam hátra. Felkaptam a táskámat, és szinte kirohantam az épületből. Még hallottam, ahogy Abby megkérdezi Dylant, hogy „Ezt meg mi lelte?”, de már nem válaszoltam, csak futottam, hogy elérjem a buszt. Röpke fél óra alatt hazaértem és igyekeztem a megbeszélt időpontra elkészülni. Magamra aggattam a ruhámat, ami, mire a fürdőbe értem már fel is csúszott, majd a hajamat laza loknikba csavartam. A retikülömbe bepakoltam néhány létszükséges kelléket, feltettem egy kis sminket, és mire teljesen elkészültem csöngettek is. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörből visszanéző lányra, majd elégedetten nyitottam ajtót.

- Gyönyörű vagy – szólalt meg, mielőtt bármit is mondhattam volna. Colton meglepően elegánsan festett, majd nyújtotta a kezét és elindultunk a lifthez. Csak néhány szót váltottunk, de nem éreztem magam kínosan. Kiérve az épületből beszálltunk a kocsijába és elindultunk valahova, talán egy étterembe, ki tudja, de vele akár Rómába is elmennék, most, ebben a pillanatban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése