2013. július 26., péntek

Prológus, avagy egy kis kedvcsináló a történetemhez

A fodrásztól jövet rájöttem teljesen megváltoztam: új haj, új külső, új stílus. Nem akartam a régi önmagam lenni. Nemrégiben „költöztem” a város ezen részére, szüleim és a "barátaim" London másik végében laknak. Már ha azt nevezhetjük költözésnek, hogy miután sírva hazarohantam, gyorsan összepakoltam pár cuccot és elrohantam. Majd megtaláltam ezt az épületet és kivettem egy lakást. Nem tudom, mikor szándékozok haza menni, mert már hiányoznak a szüleim és a húgom, Lara. Az iskolában úgy is fogok találkozni az osztálytársaimmal, de szerencsére most érettségi szünet van, szóval már nem kell sokszor eltűrnöm őket. Gondolkodásom közben észre se vettem, hogy hazaértem. Felmentem az épület harmadik emeletére és a hetedik lakás zárjában elforgattam a kulcsot.
- Megjöttem! - kiáltottam el magamat feleslegesen, szembesülnöm kellett vele, hogy egyedül vagyok. De egyvalaki mégis odajött hozzám, mert a kutyám fark-csóválva közeledett felém. Megölelgettem és megsimogattam. Majd hanyagul lerúgtam lábamról a cipőt és a tükör elé állva tanulmányoztam kinézetem. A barna hajamat vörösre festettem. Felvettem a szegecses felsőmet és univerzum mintás cicanadrágom, majd csináltam magamról egy képet és közzétettem twitteren. Ezzel mindenkinek megmutatva milyen is lettem. Bár kétlem, hogy bárkit is érdekelne. Barátaim már nincsenek és még nem is barátkoztam. A munkahelyemen nem volt olyan, aki szimpatikus lett volna, vagy egyszerűen túl öreg volt hozzám. Igen, 17 évesen dolgozok, hisz szüleim "csak" a lakást fizetik. Vasárnap lévén beültem a fotelba, bekapcsoltam a televíziót és ölembe vettem a laptopom. Sajnos iskolát nem tudtam váltani, mert már az utolsó félév jön: vizsgák, érettségi. Rengeteget kell tanulnom és ezt meg is teszem, de nem vasárnap, ilyenkor pihenek. Mivel semmi érdekes nem volt twitteren, ezért inkább a kutyámmal játszottam. Nem hazudok, ha azt mondom, ő az egyetlen barátom. Kiskorom óta én vagyok a gazdája, nagyon a szívemhez nőtt. Őt később hoztam ide, bár szüleim nem nagyon díjazták. A barátaim szánalmasnak tartanak, amiért nem cigizek, drogozok, bulizok. Ráadásul hülyeségeket terjesztettek rólam. Még azt is állították, hogy árulom a testemet. Képpel támasztották alá ezt a tényt, de a fotón lévő lány biztos nem én vagyok főleg, hogy sötétben lett fényképezve. Azok, akik eddig mellettem álltak, azok is elpártoltak mellőlem. Legnagyobb csapás az életemben az volt, amikor legjobb barátnőm, és akit szeretem az sem állt mellém. Bár ez plátói volt, de tudott az érzéseimről és még így is megalázott. Szinte minden nap sírtam, volt, hogy már az iskolában is. A szemükben már csak egy szánalmas, kurva, stréber jó-kislány leszek. Mondjuk, nem tudom egy szerény lány, hogy lehet kurva. De ez az ő logikájuk. Mellesleg amiért rendszeresen tanulok, én vagyok az osztály strébere. Mindig rólam másolják a házit, és én persze odaadom, különben még ennél is bénább lennék. Ebben a szörnyű helyzetben ki ne gondolna öngyilkosságra? Természetesen az én fejemben is megfordult a dolog. De élni akartam az életem és eldöntöttem, mostantól nem adok mások véleményére, és megváltozom. Megmutatom a világnak, hogy én nem egy átlagos lány vagyok, hanem egy vagány belevaló csaj, akiről a sértések csak úgy leperegnek. Remélem sikerül ezt véghezvinnem és mosollyal az arcomon beinthetek a "barátaimnak"...

3 megjegyzés: