A fodrásztól jövet rájöttem
teljesen megváltoztam: új haj, új külső, új stílus. Nem
akartam a régi önmagam lenni. Nemrégiben „költöztem” a város
ezen részére, szüleim és a "barátaim" London másik
végében laknak. Már ha azt nevezhetjük költözésnek, hogy
miután sírva hazarohantam, gyorsan összepakoltam pár cuccot és
elrohantam. Majd megtaláltam ezt az épületet és kivettem egy
lakást. Nem tudom, mikor szándékozok haza menni, mert már
hiányoznak a szüleim és a húgom, Lara. Az iskolában úgy is
fogok találkozni az osztálytársaimmal, de szerencsére most
érettségi szünet van, szóval már nem kell sokszor eltűrnöm őket.
Gondolkodásom közben észre se vettem, hogy hazaértem. Felmentem
az épület harmadik emeletére és a hetedik lakás zárjában
elforgattam a kulcsot.
- Megjöttem! - kiáltottam el magamat
feleslegesen, szembesülnöm kellett vele, hogy egyedül vagyok. De
egyvalaki mégis odajött hozzám, mert a kutyám fark-csóválva
közeledett felém. Megölelgettem és megsimogattam. Majd hanyagul
lerúgtam lábamról a cipőt és a tükör elé állva
tanulmányoztam kinézetem. A barna hajamat vörösre festettem.
Felvettem a szegecses felsőmet és univerzum mintás cicanadrágom,
majd csináltam magamról egy képet és közzétettem twitteren.
Ezzel mindenkinek megmutatva milyen is lettem. Bár kétlem, hogy
bárkit is érdekelne. Barátaim már nincsenek és még nem is
barátkoztam. A munkahelyemen nem volt olyan, aki szimpatikus lett
volna, vagy egyszerűen túl öreg volt hozzám. Igen, 17 évesen
dolgozok, hisz szüleim "csak" a lakást fizetik. Vasárnap
lévén beültem a fotelba, bekapcsoltam a televíziót és ölembe
vettem a laptopom. Sajnos iskolát nem tudtam váltani, mert már az
utolsó félév jön: vizsgák, érettségi. Rengeteget kell tanulnom
és ezt meg is teszem, de nem vasárnap, ilyenkor pihenek. Mivel
semmi érdekes nem volt twitteren, ezért inkább a kutyámmal
játszottam. Nem hazudok, ha azt mondom, ő az egyetlen barátom.
Kiskorom óta én vagyok a gazdája, nagyon a szívemhez nőtt. Őt
később hoztam ide, bár szüleim nem nagyon díjazták. A barátaim
szánalmasnak tartanak, amiért nem cigizek, drogozok, bulizok.
Ráadásul hülyeségeket terjesztettek rólam. Még azt is
állították, hogy árulom a testemet. Képpel támasztották alá
ezt a tényt, de a fotón lévő lány biztos nem én vagyok főleg,
hogy sötétben lett fényképezve. Azok, akik eddig mellettem álltak,
azok is elpártoltak mellőlem. Legnagyobb csapás az életemben az
volt, amikor legjobb barátnőm, és akit szeretem az sem állt
mellém. Bár ez plátói volt, de tudott az érzéseimről és még
így is megalázott. Szinte minden nap sírtam, volt, hogy már az
iskolában is. A szemükben már csak egy szánalmas, kurva, stréber
jó-kislány leszek. Mondjuk, nem tudom egy szerény lány, hogy lehet
kurva. De ez az ő logikájuk. Mellesleg amiért rendszeresen tanulok, én vagyok az osztály strébere. Mindig rólam másolják a házit,
és én persze odaadom, különben még ennél is bénább lennék.
Ebben a szörnyű helyzetben ki ne gondolna öngyilkosságra?
Természetesen az én fejemben is megfordult a dolog. De élni
akartam az életem és eldöntöttem, mostantól nem adok mások
véleményére, és megváltozom. Megmutatom a világnak, hogy én
nem egy átlagos lány vagyok, hanem egy vagány belevaló csaj,
akiről a sértések csak úgy leperegnek. Remélem sikerül ezt
véghezvinnem és mosollyal az arcomon beinthetek a "barátaimnak"...